A poszt Unreal írásának fordítása. Ha tudsz angolul, mindenképp olvasd el az eredetit! Ez a változat azoknak hasznos, akiknek nem komfortos az angol.
A circling egyfajta gyakorlás, ugyanúgy, mint ahogy a meditáció is gyakorlás.
Számos formája létezik (akárcsak a meditációnak is). Egész életfilozófiák is épülnek köré. Rengeteg intellektuális, agyalós vitát folytatnak a circling elméleti hátteréről is, ezek a viták gyakran Ken Wilber integrálelmélete körül forognak. A circlingből szubkultúrák nőttek ki. A módszert leginkább az USA-ban és Európában gyakorolják, és sok New Age-es, hippi és önsegítő guru arcot vonz. Tippem szerint a gyakorlók életkorának a mediánja a harmincas évekre tehető. A circlinget gyakorlókat néha relacionalistáknak szoktam hívni.
Az elmúlt években a circling felkeltette a racionalisták figyelmét, így került ez a poszt a LessWrong oldalra*. Remélem, hogy utat tudok mutatni azoknak, akik felteszik a kérdést: „Hallottam erről a circling nevű dologról, de… micsoda ez pontosan?” Illetve azoknak is igyekszem válaszolni, akik azt kérdezik: „Miért olyan ki…ott nehéz elmondani, hogy mi ez? Nyögd már ki!”
Valószínűleg hallottál már az inferenciális távolság** kifejezésről. Tiffany barátnőm javasolt egy hasonló kifejezést, az experienciális, vagyis tapasztalati távolságot. Ez az a szakadék, amelyet a tapasztalataink összessége közötti különbség miatt jön létre. Mondjuk úgy, hogy a circling közben szerzett bizonyos élmények nagy experienciális távolságot jelentenek, és ezt a szakadékot nem lehet egyszerűen, szavakkal áthidalni. A releváns „adatok” nagy része az élmény nem verbális, szubjektív részében rejlik, és még ha elő is tudnék állni egy jó hasonlattal vagy magyarázattal, akkor sem igazán tűnne el a szakadék. Tudom, ez már-már idegesítően posztmodern.
[Igen, szeretem piszkálni a posztmodernizmust.]
De mégis van mit mondanom a témában, úgyhogy folytatom. Csak szögezzük le, hogy ez a poszt nem feltétlenül kelti majd a szellemi jóllakottság érzetét. Azt hiszem, inkább olyan lesz, mint lenyalni egy pilótakekszet… ráadásul a külső oldalát.
Előrebocsátok néhány dolgot.
- Nem azért írom ezt, hogy eladjam neked a circlinget, vagy meggyőzzelek arról, hogy ez jó dolog. Azt javaslom, hogy hagyatkozz inkább a saját kíváncsiságodra, megérzéseidre és intelligenciádra. Nem akarom, hogy félretedd a gondolkodó és érző képességeidet csak azért, hogy be tudd fogadni, amit írok. Inkább maradj végig kapcsolatban a tudatosságoddal, az érzékelt valósággal és a gondolataiddal (remélem, érthető, hogy mire gondolok).
- A legjobb bevezetés a circlingbe az, ha ténylegesen kipróbálod. Ez így olyan, mintha a Toy Story című filmet próbálnám elmagyarázni egy olyan embernek, aki még sosem látott filmet. Nem érdemes egy filmet szavakkal átadni valakinek, sokkal jobb, ha leültetjük az illetőt, hogy nézze meg maga. Úgyhogy azt ajánlom, ha olvasás közben úgy érzed, hogy ki akarod próbálni, akkor nyugodtan hagyd itt a cikket. A szavaim csak halvány utánérzést tudnak átadni. Én szóltam!
- Ezt a cikket egy racionalista írta, aki több mint 400 órányi circling tapasztalatot szerzett, és a circling összes fontosabb stílusát és iskoláját kipróbálta.
Na jó, megpróbálom elmagyarázni, hogy milyen is egy ilyen kör (maga a tevékenység, nem általában a módszer), de szeretném felhívni a figyelmedet erre a röpke 100 oldalas angol nyelvű pdf-re***, amiben megpróbáltak mindent leírni, amit csak a circlingről írni lehet. (A szerző viszonylag amatőr a circling világában, és számos vitatott mondat szerepel a könyvben, de alapos munka. Csak fogadd egészséges kételkedéssel.)
Szóval, mi az a kör?
Úgy kezdődik, hogy leülsz egy pár emberrel körbe. Eddig megvan?
A csoport akár 2 főből is állhat, de több mint 50-en is részt vehetnek egyszerre, de általában 4-12 fő közötti létszámra számíts.
Gyakran előfordul, hogy a résztvevők explicite megállapodnak valamiben, vagy hangoztatják az alapelveket. Ez segít abban, hogy mindenki azonos elvárásokkal álljon hozzá a gyakorláshoz. A megállapodások eltérhetnek az egyes körökben vagy iskolákban. De gyakoriak a következők: „Add meg a tiszteletet saját magadnak”, „Vállald fel a megélésedet”, „Maradj az érzet szintjén”…
Általában legalább egy facilitátor jelen van. Ők figyelik az időt, és ők jelentik be, amikor a kör elkezdődik és véget ér. Többnyire extra jó, extrán odafigyelő résztvevőként működnek, nem ők irányítják a kört.
A csoport ezután beszélgetésbe kezd. Vagy talán pontosabb kifejezés az, hogy megtapasztalják, milyen együtt lenni, és néha beszámolnak egymásnak a tapasztalataikról.
[Meg kell mondjam, nagyon büszke vagyok erre a leírásra. Annyira tömören összefoglaltam!]